Karriertanácsadást mindenkinek!

A karriertanácsadás története valahol a 19. és a 20. század fordulóján kezdődött, amikor az iparosodás és az urbanizáció következtében egyre fontosabbá vált a szakképzett munkaerő. Erre a társadalmi változásra először az oktatás reagált (elkezdődött az állami oktatás), majd megjelentek a pályaválasztási tanácsadók (az első már 1909-ben létezett). A pályaválasztási tanácsadók elsősorban az alkalmasságot mérték, vagyis azt, hogy egy adott pálya által támasztott követelményeknek egy egyén képességei, tudása mennyire felel meg. A tanácsadásra gyakorlatilag egy alkalommal lehetett szükség, a pálya kiválasztásakor, ezután az illető már sínen volt. Ez kis hazánkban is így ment a rendszerváltás előtt. Gondoljunk csak a szüleinkre, akik több 10 évet töltöttek (töltenek) ugyanazon a munkahelyen, és esetleg gyanakodva szemlélik gyermekeik gyakori munkahelyváltásait.

A rendszerváltáson kívül más is történt, nem csak itthon, hanem a nagyvilágban: egy újabb társadalmi átalakulás. Beléptünk a tudásalapú információs társadalom korába. Ez azt jelenti, hogy a tudás adott, hiszen végtelen mennyiségben vagyunk képesek tárolni, az viszont nem mindegy, hogy használni hogyan tudjuk. Az oktatás úgy reagált erre, hogy áttért a hazánkban sokat kritizált kompetencia alapú oktatásra, ami akár tetszik, akár nem, Európai Uniós direktíva és a versenyképesség növekedését szolgálja. Szintén a versenyképességgel függ össze a life-long learning fogalma is. A élethosszig tartó fejlődés, és a fejlődésre való hajlandóság nélkülözhetetlenné vált az életpályán.

Hogyan függ ez össze a karriertanácsadással és a pályaválasztással? Egyrészt úgy, hogy ma már nem beszélhetünk egyszeri pályaválasztásról, sokkal inkább pályafejlődésről. A pályafejlődés során számos döntést kell meghoznunk azzal kapcsolatban, hogy melyik oktatási intézményt vagy munkahelyet válasszuk, hogyan fejlesszük tovább a kompetenciáinkat, és hogyan integráljuk a munka világát a saját identitásunkba. Ez egy életen át tartó folyamat, amelynek az alapja az egyén érdeklődése kell, hogy legyen, hiszen ez motivál legerősebben a folyamatos fejlődésre. Másrészt pedig úgy, hogy a munkaerőpiacon nem kizárólag csak az a fontos, hogy szakmailag mire vagyunk alkalmasak és milyen tárgyi tudásunk van. A személyiség és az általános értelmi készségek váltak a szakmai siker prediktoraivá.

Személyiség alatt az érzelmi kiegyensúlyozottságot, az egyéniség energia hátterét, az általános munka-motivációt, a szociabliltást és megfelelő regulációs szintet értjük, míg az általános értelmi szint az eredetiséget, a rugalmasságot, az alkalmazkodó képességet, érettséget és az önállóságot takarja elsősorban. Ezek nem pályaspecifikumok, hanem bármely pálya sikeres megvalósításának alapvető feltételei. Meglétük hiánya rendkívül megnehezíti a pályavitel hosszú távú eredményességét még akkor is, ha a pálya speciális képesség háttere megvan. A munkáltatók tehát a szakmai tudás megléte mellett olyan kompetenciákat fognak keresni, ami a munkakereső személyiségével és általános képességeivel kapcsolatosak: stressztűrést, a proaktivitást, a csapatban való együttműködés képességét és ehhez hasonlókat.

Tudásalapú társadalmunkban egy készség maximális kihasználásának gazdasági hasznossága van, ezért egyre nagyobb hangsúly van azon, hogy valaki rátaláljon arra a területre, ahol sikeresen tud majd működni, meg tud felelni a fenti kritériumoknak és ebből adódóan képes megvalósítani önmagát. A karriertanácsadásnak tehát szintén gazdasági hasznossága van és egyre több helyre teszi be a lábát. Már nem csak a nevelési tanácsadóban vagy a pályaválasztás kapcsán találkozunk karriertanácsadással, hanem a munkahelyeken vagy a szabadidő eltöltésével kapcsolatosan is. Karriertanácsadóként pedig nem csak pályaválasztás előtt álló tinédzserekkel és fiatal felnőttekkel fogunk találkozni, hanem gyakorlatilag bármilyen korú egyénnel.

A kompetenciáink fejlesztése nem csak az oktatási rendszeren belül történik, hanem mindenhol, és folyamatosan. Merjük tehát követni azt, ami érdekel minket, akármilyen idősek is vagyunk. Lehet, hogy jövőbeni munkáltatónk pont a hobbink, vagy az önkéntes tevékenységeink miatt fog minket választani, nem pedig azért mert x vagy y intézményben diplomáztunk. Lehet, hogy pont ez lesz az, ami kiemel minket a diplomások és megfelelő szaktudásúak tömegéből. Ha jók vagyunk valamiben, azt nem csak munkáltatónk fogja díjazni, hanem mi is elégedettebbek leszünk az életünkkel ha olyan munkát végzünk, amit szeretünk.

Ha elbizonytalanodott abban, hogy Ön mitől értékes személyiség, és mi az, amiben jó, itt az ideje időt szánni az erről való gondolkodásra. Főleg, ha állást keres. Ha pedig egyedül nem megy, keressen fel egy pszichológus tanácsadót.

A cikk a HR portálon is megjelent.

Megosztás FacebookonVissza a cikkekhez

About The Author

Nincs hozzászólás