Kapunyitási pánik– Divatos fogalom vagy valóságos probléma?

A kapunyitási pánik (másnéven quarterlife krízis, vagy életkezdési válság) „diagnózisa” definíció szerint a 20 és 30 éves kor közötti fiatalok félelem érzetet és szorongását jelenti a felnőtté válás felelősségétől. Természetesen nem törvényszerűen szoronganak a pályakezdők, viszont sokuknál megfigyelhető a mindennapi bizonytalanság, kiábrándultság vagy zavarodottság érzése.

Sokaknál ez úgy jelenik meg, hogy halogatják, húzzák a saját idejüket annak kapcsán, hogy a saját lábukra álljanak. Például amíg lehet a szülőknél, mamahotelben laknak (a szülők ennek sokszor örülnek is) vagy inkább egy második, harmadik egyetemi szakot kezdenek el, csak, hogy ne kelljen még belépniük a munka világába, esetleg ezektől a diplomáktól várják, hogy a kilátásaik jobbak lesznek.

Sokan irreális elvárásokkal tekintenek felnőtt életükre, karrierjükre. Nincsenek elképzeléseik sem, hogy milyen az átlag kereset, vagy milyen karrierút áll előttük reálisan. Minél hamarabb, minél több pénzt és minél magasabb pozíciót szeretnének elérni és hamar csalódnak, hogy ez nem sikerül egyből.

Vannak, akik idő előtt kiégnek, rossz esetben szomatikus tüneteket is produkálnak. HR tanácsadóként és pszichológusként is gyakran találkozom olyan fiatal felnőttekkel, akik ilyen és ehhez hasonló helyzetben találják magukat.

 Az egyén szintjén megjelenő probléma vagy társadalmi tünet?

 Az egyén szintjén valós elakadásról beszélhetünk, amellyel valóban foglalkozni kell és érdemes is szakember segítségét kérnünk, aki segít eligazítani minket az érzelmi hullámvasúton. Ugyanakkor érdekes, hogy társadalmi tünetként is értelmezhetjük a kérdést, hiszen amellett, hogy a felnőtté válás mindig is nehéz volt, az Y generáció számára talán még nehezebb, és talán ezért is került be kapunyitási pánik fogalma ilyen gyorsan a köztudatba. 

 De miért is lehet „nehezebb” manapság kompetens felnőtté válni?

Egyrészt számtalan választási lehetősége van egy Y-nak, akár tanulmányok, választható karrier utak szempontjából, vagy akár csak a lakhelyét illetően (Magyarország vagy külföld?). Ugyanakkor óriási az információ hiány is, hiszen senki nem tudhatja előre, hogy A, B vagy esetleg C opció választása milyen kimenetekkel járhat. Ez, valljuk be, tényleg megnehezíti a döntést.

Emellett szakmai pályafutásunkról nem csak egyszer döntünk, hanem folyamatos választások elé vagyunk állítva: melyik szakra megyünk, melyik cégnél kezdünk dolgozni, milyen irányban fejlesztjük tovább a kompetenciáinkat. Ugyanakkor a munkaerő piaci viszonyok kiszámíthatatlanok és folyamatosan változnak, például vannak olyan szakmák, amelyek néhány évvel ezelőtt még nem is léteztek.

Az oktatási rendszerbe viszonylag kevés információ szivárog át a munkaerőpiacról, ugyanakkor a média folyamatos referencia pontokkal látja el a közönségét arról, hogy mi is a sikeresség megfelelő nívója és anyagi mércéje, amelynek gyakran lehetetlen megfelelni.

 Normál krízis?

Ugyanakkor a fogalom maga inkább egy eltolódott identitás krízist takar, amely egyébiránt pozitív jelenségként értelmezhető, hiszen minden egyes életszakaszhoz legyen az kisgyermekkor, serdülőkor, fiatal felnőttkor, felnőtt kor vagy időskor tartozik egy ún. normatív krízis (normatív=normális), amely mentén az egyén személyiség fejlődése tovább gördül vagy stagnál. Feltételezhető, hogy az elcsúsztatott serdülőkori identitás krízis, és a késleltetett pályaválasztás együttesen az, amit ma kapunyitási pánikként értelmezünk.

 Mivel előzhetjük meg?

A legjobb stratégia, ha megpróbáljuk tudatosan kezelni a szakmai előmenetelünket és követni az érdeklődésünket. Tudatosság kapcsán az okos pályaválasztás, pályaválasztási tanácsadó igénybe vétele, információszerzés, élmények gyűjtése és a minél jobb önismeret megszerzése lehet javasolt. Az pedig, hogy valójában mi az, ami hosszú távon is leköthet minket elsősorban a gyakorlati munkatapasztalatok, szakmai gyakorlatok vagy esetleg egy-egy hobbi gyakorlása révén történik, hiszen így láthatunk bele abba, mivel jár egy adott munka.

Ha nem tetszik egy terület, ne féljünk a szakmaváltástól, sosincs késő. Szülői szempontból pedig segítsük elő a gyerek leválását, ahelyett, hogy örülnénk, még mindig otthon lakik huszon x éves csemeténk, segítsük abban, hogy elkezdhesse önálló életét.

Megosztás FacebookonVissza a cikkekhez

About The Author

Nincs hozzászólás